2012. május 21., hétfő

Az első motorépítés 2006

Előszedtem a régi laptopomat aminek rossz volt a töltője. Már évekkel ezelőtt elromlott, így nem foglalkoztam vele. De azóta autóelektronikai műszerész lettem, és gondoltam kipróbálom magam, hátha meg tudom forrasztgatni a nyomtatott áramkört. Sikerült így életet leheltem a gépbe, amiről ezerszám kerültek elő a régi fényképek. Íme az első motorépítés, amit a barátaimmal követtünk el.


Van benne MZ TS 125, Simson, kályhacső, zártszelvény, meg amit nem szégyelltünk.

Tényleg nem szégyelltük magunkat.
KTM tank, Citroen BX ülésszivacs.

Három személyes volt és még 4.-ben is emelte az elejét annyira farnehéz lett. Kuplung nem volt rajta, így csak tolásra tudtuk hirtelen betenni kettesbe de ez gyakran nem sikerült. Általában mindig elestünk. Őszintén szólva, nem jutottunk ki a faluból. Mivel generátoros, mindenképpen kellett hozzá akkumlátor, de az csak egy kocsiba való volt nekünk, amit a középső ember egy hátizsákban tartot,t és abból ment a vezeték rá az elektronika többi részére. Később, tuning miatt kapott egy 2,5 ös dízel KIA teherautó kipufogódobot.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése