2013. március 2., szombat

Az új futómű

Sikerült szereznem egy pár valóban remek állapotú teleszkópot, nem olyan szart mint az Xmotor.hu-tól. Ezt most be is építettem. A kormánycsapágy is megoldódott, egy minimális esztergálással belemegy az Izs nyakba, nem kell semmi máson alakítani. Egyenlőre összeraktam csak keverten a szovjet és csehszlovák csapágyakkal hogy egyben legyen és majd szerzek belevalót, de már nagyon akartam hogy végre motor formája legyen.

Szabtam is bele egy lámpatartót. A Szábbésztól kapott krómozott Pannónia lámpatartó nem illeszkedett, de azt nem akartam megvágni, inkább az Izs teleszkóp burkolatból csináltam, abból van annyi mint a szemét.

Ezután hozzáfogtam a kereket beleműteni. Első lépésként feltámasztottam a féket. 

Darabokra szedtem, drótkoronggal megszabadítottam a rákövesedett zsír-fékpor lerakódásoktól, aztán fémtisztára pucoltam a legutolsó alátétet is, és összeszereltem.

 Mintha új lenne. A betétek is jó vastagok. 

A karokat majd feketére festem.


Mondják, hogy evés közben jön meg az étvágy, ezért beleraktam a hátsó kereket is, aztán rá a tankot, majd bele a blokkot, feltettem egy kormányt, és végre megláttam milyen is lesz.


Nagyon állat!

7 megjegyzés:

  1. Nnna, ...vééégre.
    Motor formálya van már.
    Ééés méég jóóól is néééz kiiii!!!!
    Rock'n'Road!!!!!

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm!
    Amennyit szívatott, az a legkevesebb, hogy jól kell kinéznie.
    Nemsokára lesz egy fotósorozat róla.

    VálaszTörlés
  3. Dobjál mellé valami szőröstalpú pin-up lánykát. Úgy csináld a fotósorozatot! :D

    VálaszTörlés
  4. ..Már várom a képeket!!
    ..meg a szőröstalpúlánykátis :)
    Már csak egy fasza H4-es Rigó lámpa kéne rááááááá :)

    Jut eszembe, kéne egy másik foncsor, mert az enyémet eltörtem.
    Megpróbálok szerezni egy másikat, csak időbe telik.
    Bocs hogy késni fogok vele.

    VálaszTörlés
  5. Semmi gond. Nekem van egy. Jövőhétvégén megyek haza a koliból és akkor elpostázom.
    Szábbésznak egyenesen Bukarestből hozattam szőröstalpú lánykát. Remélem tetszeni fog neki.

    VálaszTörlés
  6. Az még két hét! Addig lehet hogy szerzek 1 másikat.
    Majd szólok ha meg van.
    ..A lánykának meg a térdkalácsáig legyen szőrös, mer' Szábbész aztat szereti :P

    Izh Fallout:
    http://solifdesign.blogspot.ru/2012/03/izh-fallout.html

    VálaszTörlés
  7. Rendben köszi.
    Románlánynál szőrösebbet? Ne aggódj, izgulni fog rá.
    Hát ez nagyon állat. Bár menni vele nem lehet egyszerű.

    VálaszTörlés