2012. április 19., csütörtök

Tank 1. rész

Pár hónapja vetem a neten egy '56-os tankot. Amikor megérkezett láttam rajta, hogy lesz vele munka de most emlékeztetett arra, hogy nem telhet el hét orális szex nélkül. Jó nagy szopás volt vele.


Első lépésként beletettem egy 5 méteres láncot és ráztam. A belseje nagyjából megtisztult és kipergett a rozsda . Ezután vízzel megtöltöttem, és ki is jöttek a hibák. Néhány apró lyuk. Először szilikonpasztával beragasztottam majd rozsdamarót öntöttem bele. Ezután a belseje elfogadható lett.


A lyukakat kiszúrkáltam bejelöltem, és nekiláttam rézzel bepakolni.


Az első egy pillanat alatt szépen sikerült de aztán a többinél elszabadult a pokol.
A vége az lett, hogy le kellett szedni a felfogató füleket mivel azok külön lemezként lettek ráhegesztve annak idején és az évek alatt a két lemez között szépen dolgozott a rozsda.


Emiatt persze jó nagy ocsmány lékek maradtak a helyükön amit először lemezdarabbal befoltoztunk Józsival. Miután a varratokat lecsiszoltam vízzel ellenőriztem. Orrán száján folyt, egyrészt a túlcsiszolás miatt, másrészt a hőtől keletkezett újab lyukak miatt. Ezeket lánggal átolvasztottam és megszüntettem de irgalmatlan ronda lett  a végeredmény, amihez ráadásul hozzá se tudtam férni, hogy elcsiszoljam így radikális beavatkozásra szántam rá magam.

Flexbe vékony korong, aztán amputálás.


Így legalább fémtisztára tudom pucolni a belsejét a lyukakat belülről rezezve kívül mindent simára tudok csiszolni. Erősen gondolkodok rajta hogy feláldozzam-e a méhtelepes horpadt de használható 20l-es benzines kannámat a betöltő nyílásáért. A kezdetektől zavar, hogy baloldalt van a tanksapka. Ha már így szétvágtam a tankot nem oszt nem szoroz befoltozni az eredeti helyét, a jobboldalra pedig a kannáról rátenni a csattosat. Egyetlen ami ellene szól, hogy már csak 2 délelőttöm van maszekolni. utána vége a sulinak és még sok más hibajavításos lakatolni való van.

A tank nyereg részét laposra kalapáltam ezután méretre vágtam egy lemezt, körberajzoltam és átmentem Szenszejhez a lakatosműhelybe. Nagyjából félóra alatt hajtogattunk egy tökéletes belsőrészt.


 

Az okozott egy kis gondot hogy elöl ívesre,  hátul szögletesre kellett hajtani, de lemezhajtó, üllő, nagykalapács mesterhármasa mindent megoldott.


A nap záró ötlete pedig a benzinszint mérő, ha sikerül hétfőn pár centi ötmilis rézcsövet privatizálnom.

4 megjegyzés:

  1. Ez nagyon nehéz meló!!!
    Már én is megpróbáltam tankot hegeszteni dirib-darab lemezekből, de nem egyszerű.
    Egyszer láttam egy usa oktató videót, amiben a csóka csinál egy sportster tankot 1 tábla lemezből.
    A legkomolyabb teknikával dolgozik, lépésről-lépésre elmagyarázza, a végén sűritett levegővel feltőltötte és borotvahabbal bekente...
    Orrán-száján szivárgott!!!

    VálaszTörlés
  2. Megtaláltam ezt az "usa oktató videó" torrentjét.
    Ha letudod tőlteni nézd meg, nagyon hasznos lehet!!

    http://thepiratebay.se/torrent/3647859/Covell_Making_Motorcycle_Gas_Tanks_(imburne)

    Nagyon kíváncsi vagyok hogy hogyan sikerül a tankot megcsinálni...
    Sok sikert hozzá!!

    VálaszTörlés
  3. Úgy tervezzük, hogy CO-val 4-5centinként összepöttyözzük, ahol eláll ott kalapáccsal helyreütöm aztán rézzel lesz végig forrasztva. A videót nem tudom megnézni, de néztem egy hasonlót youtubon.

    VálaszTörlés
  4. Nem rosz ötlet a réz!
    Azt hittem hogy tudsz torr'izni, amúgy annyira nem is érdekes film.

    VálaszTörlés