2012. december 28., péntek

Fagyöngy

Tavaj nagy sikere volt a fagyöngynek a szilveszteri buliban. Elhatároztam, hogy idén is viszek egyet. Ki is mentem keresni, de kurvamagasan volt az összes. Emiatt kimentem a Búza téri piacra. Nénikék árultak is de csak kis darabkákat, olyannal meg nem hozom szégyenbe magam. A tavajinál nagyobbat akartam, ezért érdeklődtem. Sajnos csak egy cigány vénasszony mondta, hogy tud hozni másnapra egészet.
Mondtam neki, hogy reggel 8-ra jövök érte. Erre a mögötte álló tipikus Gazsi fejű hátranyalt hajú rozmárbajszos fuxos piaci strici aki felügyelte a bizniszt, azt mondta jöjjek inkább 10 re.

Rögtön levettem ebből, hogy arra megy ki a dolog, hogy akkor a többi árus már kifogyjon és így ne legyek alku pozícióba. Azt mondta az ára 5000 nél kezdődik de én megmondtam hogy maximum 3000 et adok érte. "Majd megegyezünk" -mondta.

Másnap visszamentem 11-re mert akkor már neki is nehezebb lesz eladni így jobb lesz az alku pozícióm. Már messziről észrevett mutatta is, hogy félretette amit nekem hozott. Valóban egy baszottnagy darabot vágott le ahogy ígérte.

-Mennyi lesz?
-Ötezer. Nézett rám vigyorogva.
-Mondtam tegnap hogy maximum hármat adok.
-Jáóvan legyen  négyezer fiatalember.

Odaadtam egy ötezrest elfordult felváltani, Gazsitól elvett négy ezrest és két ötszázast, és nekem ötszázat akart visszaadni. Mondom neki, hogy négyezerről volt szó.

-Jájj hát én négyezerötöt montam há esköszöm az élő istenre.
-Négyről volt szó, ha négyezeröröt mondtál volna is elviszem mert kell és tényleg szép nagy, de az ilyen átbaszást nem szeretem.
-Négyezeröt há egyem meg a szíved hát ebből tízet is kiárulnék.
-Akkor árulj!
Visszavettem a pénzt és eljöttem. Pár métert haladtam, utánam kiabál, hogy menjek vissza vigyem már el egyezzünk meg. Visszamentem elővettem a pénzt egyik kezemben a négy darab ezres a másikban a két ötszázas. Felemelem és mutatom neki.

-Nézze ha nem ötszáz, hanem ezer a visszajáró akkor elvszem -közben mutatom neki a két ötszázast.
-Jólvan akkor legyen ezer a visszajáró! -Mondta.

Ekkor odaadtam neki a két ötszázast, eltette, ideadta a fagyöngyöt, megáldott és boldog új évet kívánt.

Szerintem jó vétel volt ezerért. :D

4 megjegyzés:

  1. Már ne is haragudjon fiatalember, de azért ez már mindennek a határa!!!!!! Átvágtál egy ci.. szóval.
    Már ész, becsület és tisztesség osztásnál is (maguknak köszönhetően) hátrányosan megkülönböztetett "személyeket"!
    Most miből fog lopócsövet venni, aminek köszönhetően tankolja a kicsalt mercit??? Azzal járnak lo... áruért!!
    És ha nem tud majd lo... Saját erdelyében kitermelt tüzifát árulni, mert nem tudja tankolni a uzsora tartozásba elve...... kapott motoros fűrészt?????
    Mi van ha éhenhalnak????? :D Ünnep! CSak így tovább!

    VálaszTörlés
  2. ..Még azt a két ötszázast se érdemelte volna meg,
    inkább "kétszer öt szájast"!! :)
    Különben is, a fagyöngy nem védett 'madár????

    Láttam hogy hívtál Bence. Ne haragudj hogy nem vettem fel, tegnap egy kicsit be'puszilváztam, ma meg délután ébredtem...
    :(
    Hazafelé jövet próbáld meg újra!!

    VálaszTörlés
  3. Semmi gond. A hazautat kellett többször megpróbálni, mert először a kocsi dobta le az ékszíjat, elment a töltés, vízpumpa szervó, klíma, szerencsére Levi autószerelő nála a garázsban meg tudtuk csinálni. Aztán 8 órával később sikerült elindulni de minden behavazódott, a nyergestetőt ki kellett kerülni, besötétedett, az utunkat lezárták, a gps lemerült, a szivargyújtós töltőkábele pedig elveszett. Szerencsére találtunk egy kocsmát ahol mindenki magyar volt, így sikerült megtalálni a helyes utat, de az idő már nagyon eltelt akkorra, Nikinek meg sietnie kellett mert vizsgázik. Legközelebb hátha sikerül.

    VálaszTörlés
  4. Sebaj, ..lehet hogy majd valamelyik Miskolci börzén össze futunk.
    B.u.é.k.!

    VálaszTörlés