2015. január 26., hétfő

Gyújtásvezérlés

Ugye a motor elektromos rendszere azon belül is főleg a gyújtás, amivel soha nem fogok tudni kibékülni, már régóta próbálom megépíteni a számomra legmegfelelőbb rendszert, ami eddig főként az alaplap és a lendkerékagy átalakításban merült ki. De most tettem egy újabb lépést az egyedi rendszerem felé. Még jó pár hónapja szereztem egy tervet egy elektronikáról amit mostanra sikerült megépítenem. Belegondolva már több mint másfél éve, dehát ez van.


Na ja feltaláltam a spanyolviaszt, építettem egy gyújtáselektronikát amit boltban pár ezer forintért lehet kapni. De nem egészen.


Ez egy AC CDI elven működő robogó gyújtás. Termel jó sok wattot, nem kell hozzá akku, DE
egy átlag AC CDI gyújtás elektronika mint megtudtam nem változtatja fordulatszám függvényében az előgyújtás szögét ami pedig egy igen egyszerű módja a teljesítmény növelésének, anélkül hogy bármi is a kárát látná.


Semmi gond, mivel már nem a 80-as években vagyunk, erre is van megoldás, mégpedig, egy DC CDI elven működő elektronikus gyújtás. Ez már szabályozza az előgyújtást a fordulatszámtól főggően, termel jó sok wattot, DE akku nélkül nem indul ami az egyik fő indoka volt annak, hogy a dinamót lecseréljem.


Csak tölti az akkut, és adja a jelet az elektronikának. Minden más az intéz az aksiról táplálva. Az állítja elő a gyújtó feszültséget, amit a trafó átalakít szikrává, vezérli a gyújtást stb, stb, de ha nincs aksi, se kép se hang.

A nyáron BT is pont ezzel szívta meg Székelyföldön. Elment a töltés, megállt a technika oszt keziccsókolom'.

Lesz aksi a gépben, de szeretnék független lenni tőle, ezért más megoldás kell. mégpedig egy olyan elektronika ami AC CDI elven működik de tudja azt amit egy DC CDI. Na ez amit építettem pont olyan sőt! nem csak tudja az előgyújtást buzerálni, hanem az áramkörben lévő különböző ellenállások ki vagy be iktatásával rögtön háromféle gyújtásgörbét tud előállítani. Ezért is jön le belőle két vezeték köteg, az egyik az elektronika bekötése, a másik a kapcsolóé.


Ráadásul ha a kapcsolható ellenállások helyére egy potmétert építek be akkor nem 3 hanem gyakorlatilag végtelen variáció jön létre, és bármilyen motorhoz ki lehet kísérletezni egy ideális gyújtás diagramot. Ja és, hogy egy ilyen elektronika tuning cuccként kapható külföldről 120€ fölött, és, hogy ez pont ugyanazt tudja, mint az a híres márka, csupán a véletlen műve. :D

3 megjegyzés:

  1. Ééértem én hogy AC~DC!!
    ...De mi hajtja?? :)

    Csak vicceltem.
    Zsír a cucc!!

    VálaszTörlés
  2. udv engem érdekelne ez a eletronika h kel ezt meg csinàlni mi is kel hozzá beszerezni tudna segiteni? udv norbert

    VálaszTörlés
  3. Hello! Engem is érdekel, motorba tönkrement és nem találok hozzá másikat..

    VálaszTörlés